Népszavazás: nem maradhatunk tétlenek

2010. február 17.

Archív: Megjelent a Vámospércsi Hírek 2008. februári számában

Népszavazás: nem maradhatunk tétlenek

Beszélgetés dr. Suba László alpolgármesterrel, háziorvossal

Népszavazás előtt állunk, március 9-én fogunk az urnákhoz járulni, hogy a bennünket égetően érintő kérdésekben állást foglaljunk. A népszavazás főbb kérdéseiről dr. Suba László háziorvost, alpolgármestert kérdeztük.

– Mit kell tudni a voksoló vámospércsi lakosságnak az ún. egészségügyi reformról?

– Abban általános az egyetértés, hogy mindenki fizessen járulékot, aki egészségügyi ellátást vesz igénybe. A befizetett járulékok felhasználása csak az egységes, mindenkire kötelező társadalombiztosítás, egységes kockázatközösség keretében képzelhető el. Abban is egyetértés van, hogy a mai egészségügyi rendszer átalakításra szorul. Az, ami orvos-szakmailag lehetséges, és ami gazdaságilag megengedhető, egyre távolabb kerül egymástól, a kettő között egyre gyorsuló ütemben nyílik az olló. Tehát tenni kell azért, hogy kiváló színvonalú, egyenlő hozzáférést biztosító, fenntartható, a szolidaritás elvén, a közös kockázatvállaláson alapuló rendszer jöjjön létre. Azonban ezt a népegészségügyi adatok figyelembe vételével, azok alapos elemzése alapján, a mai rendszer folyamatos fejlesztésével, hosszú évek kitartó, tervszerű munkájával lehet elérni. Kapkodó, rövid idő alatt áterőszakolt, a népegészségügyi mutatókat figyelmen kívül hagyó, alapos modellszámításokat nélkülöző intézkedésekkel csak totális káoszt lehet teremteni, amit jelenleg tapasztalhatunk az egészségügyben. A járó- és fekvő szakellátásban egyre hosszabbak a várólisták, osztályokat, kórházakat zárnak be, egészségügyi dolgozók álláshelyei szűnnek meg, növekszik a kórházak adóssága – hogy csak néhány dolgot említsek a negatív tények közül.

Másként kellene

– Azt már a kormány is kénytelen volt elismerni, hogy nem a kórházi ágyszámok csökkentésével kellett volna kezdeni. Nem vitatott tény az, hogy a legdrágább ellátási forma a fekvőbeteg-ellátás. Helyes törekvés, hogy ha az szakmailag helyes és lehetséges, akkor az ellátás alacsonyabb és olcsóbb szintjein, már a háziorvosnál, vagy a járóbeteg-szakellátásban kapjon végleges, definitív ellátást a beteg. Ameddig viszont ennek a feltételrendszerét nem alakították ki a járóbeteg-ellátás fejlesztésével, addig nem lett volna szabad a kórházi kapacitásokat erőszakkal csökkenteni.

– Milyen hátrányokat „eredményezett” a gyógyszer-gazdaságossági törvény?

Rontja az egészségügyi ellátás minőségét, s átláthatatlan káoszt eredményezett a betegek ellátásában. A gyógyszerek rendelhetőségének állandó változtatgatása és a legolcsóbb gyógyszerek rendelésének kötelezettsége miatt a betegek sokszor igen változó minőségű szerekhez jutnak, amelyek nemegyszer több mellékhatással járnak és/vagy kevésbé hatékonyak, és gyakran hosszabb idő is kell a kedvező állapotváltozáshoz, mint korábban, a bevált, eredeti, magas minőségű, bár drágább gyógyszereknél. Ezt még tovább rontja a különböző készítmények sokszor bizonytalan beszerezhetősége, és a gyógyszerek helyettesíthetőségéről szóló rendelet alkalmazása. Sokszor még a gyógyszert rendelő orvos sem tudja követni, mit is szed a betege valójában. Az egymást követő rendeléseknél is ugyanazon hatóanyagú gyógyszerből más-más készítményt kap meg a beteg a gyógyszertárban, még akkor is, ha az orvosa mindig ugyanazt a készítményt írja fel, de az orvos is gyakran kénytelen cserélgetni a felírt készítményt az azonos hatóanyagon belül, ugyanis figyelnie kell a gyógyszerek térítési díját, a tb-támogatás mértékét, és ezen szempontok szem előtt tartásával, a néha havonta többször változó árlisták szerinti olcsóbb gyógyszereket kell rendelnie a törvény alapján, büntetés – visszatérítési kötelezettség – terhe mellett. Az orvosok így állandó anyagi fenyegetettségben végzik a munkájukat, megfélemlíti őket a kormány, még akkor is, ha a visszatéríttetés tényleges alkalmazásának bevezetését – a felmerült rendszerproblémák miatt – többször elhalasztották. Ilyen körülmények között érte el az egészségügyi kormányzat, hogy a tb-kasszának megtakarítása keletkezett, amit azonban nem forgatnak vissza az egészségügyi ellátásba, hanem – néhány látszatintézkedést kivéve (pl. kórházi széfek) – legnagyobbrészt elvonják a rendszerből, helyette álságos módon a betegekkel fizettetve be elfogadhatatlan többletterhet jelentő vizitdíjat és kórházi napidíjat.

Erőszakolt lépések

– A vizitdíj ugyancsak azon újdonságok közé tartozik, amiket nehezményeznek a betegek…

–A beteget és orvost egyaránt megalázó vizitdíj bevezetésének oka a kormányzat szerint az volt, hogy csökkentse az „indokolatlan” orvoshoz fordulások számát, illetve a co-payment révén többletforrást vonjon be a rendszerbe, mely azonban nem érte el a célját. Úgy vélem, indokolatlan orvoshoz fordulásról beszélni több mint cinizmus, hiszen a beteg számára igenis komoly problémát okoz az a panasza, amely miatt az orvosnál jelentkezik, még akkor is, ha nincs minden esetben orvosi szempontból is súlyosnak ítélhető betegség. A szakellátás különböző szintjein, a fekvőbeteg-intézetekben és a járóbeteg- szakrendelőkben a teljesítményvolumen korlátozása és az erőszakolt ágyszámleépítés okozta tetemes veszteségeknek elenyésző százalékát pótolta csak vissza a beszedett kórházi napidíj és vizitdíj, miközben az egészségügyi intézmények túlnyomó része egyre fokozódó gazdasági nehézségekkel, növekvő adóssággal küzd, jórészt pont a reformnak hazudott intézkedések, az egészségügyi rendszer szétverése miatt. Háziorvosi szinten a hosszú évek óta lényegében változatlan finanszírozás a vizitdíj bevezetése előtt több okból valamelyest csökkent, így a vizitdíj csak ennek pótlását oldotta meg, a mentességek és az érzékelhető forgalomcsökkenés miatt azonban számottevő többletbevételt nem hozott. Azt viszont valóban elérték, hogy kisebb-nagyobb mértékben csökkent a betegforgalom, hiszen a vizitdíj éppen azokat a többnyire hátrányosabb helyzetben lévő betegeket tartja távol az orvostól, akiknek – éppen szegényes életkörülményeikből fakadóan – az egészségi állapotuk is rosszabb. A vizitdíj és a kórházi napidíj is olyanok tehát a kormányintézkedések sorában, amelyek szociális válságot okoztak mára az országban. Egyes MSZP-s politikusok is már arról beszélnek, hogy el kellene törölni a vizitdíjat, azzal indokolva ezt, hogy a több biztosítós rendszerben arra már nem lesz szükség, vagy majd a biztosító bizonyos feltételek mellett átvállalja a betegtől. Valójában nem a hirtelen feltámadt szociális érzékenység mondatja ezt ezekkel a hölgyekkel és urakkal, hanem az, hogy félnek a közelgő népszavazás eredményétől, ezért javaslatukkal megpróbálják azt oka-fogyottá tenni. A kormányzati kommunikáció – a régi, jól bevált „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazva – már el is kezdte fenyegetni az egészségügyi intézményeket és a háziorvosokat, hogy nem pótolják vissza a költségvetésből a kieső bevételt, ha a népszavazás eredményeként el kellene majd törölni a kórházi napidíjat és a vizitdíjat. Álszent módon azzal indokolják ezt, hogy ha az Alkotmánybíróság engedi a kérdésben a népszavazást, akkor nem tekinti azt költségvetési kérdésnek, tehát nincs mód a költségvetésből való visszapótlásra. Csakhogy ez az indoklás durva csúsztatáson alapul, s a kormány ezzel az indoklással önmagát is meghazudtolja, hiszen a betegekkel fizettetett sarcot a maga tekinti költségvetési kérdésnek akkor, amikor a vonatkozó rendelkezés szerint a vizitdíjat és a napidíjat az egészségügyi intézményeknek az egészségbiztosítási alapból származó bevételeként állítja be, noha azt valójában a betegek közvetlenül fizetik. A kormány egyébként az Alkotmánybíróság döntését is kiforgatja ezzel, hiszen érvényes és eredményes népszavazás esetén csak a következő év január 1-sejétől kell eltörölni a vizitdíjat és a kórházi napidíjat, vagyis a 2008-as költségvetést semmiképp nem érinti, 2009-es költségvetés pedig még nincs.

A tőke diktál

– Amiben az állampolgárok a legtájékozatlanabbak, az a több biztosítós rendszer.

Az egységes társadalombiztosítási rendszer szétverése, az ehhez fűződő társadalmi szerződés felrúgása és a tervezett több-biztosítós rendszer bevezetése további súlyos károkat fog okozni. Senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy a nyereségérdekelt magánbiztosítók emelni fogják a járulékokat és/vagy csökkenteni fogják az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést, miközben a biztosítottak által befizetett járulékösszegekből származó bevételek jókora része magánzsebekbe vándorol. Hogy a tervezett rendszer működési költségei nagyobbak lesznek a jelenlegi rendszerénél, azt már a kormány sem tagadja. Ezen túlmenően viszont, nincs olyan bolond befektető, aki egy befektetéséhez kapcsolódóan ne tartana igényt a tőkemegtérülésre, ne szeretne lehetőleg minél nagyobb profitot kivenni az üzletből. Erre úgy van lehetősége, ha a bevételt növeli és/vagy a kiadásokat csökkenti. Ez a bevételnövelés oldaláról járulékemelést jelent. Amennyiben ezt a törvény korlátozza, akkor csak a kiadáscsökkentés irányába haladva van lehetőség az üzleti eredmény „optimalizálására”. Vagyis azokért a biztosítottakért fognak versengeni a biztosítók, akik fizetőképesek, fiatalok, egészségesek, tehát nem kell rájuk költeni. Az idős, több betegségtől szenvedő, kevéssé fizetőképes, nagy „ráfordítással” járó betegeket igyekeznek majd kirázni a nyakukból.

Embertelen

Ha ezt sem tehetik meg olyan mértékben, ahogy szeretnék, akkor korlátozni fogják az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférést. A biztosítók – üzleti céljaiktól vezérelve – fogják előírni az orvosnak, hogy milyen vizsgálatot végezhet, milyen kezelést alkalmazhat a betegénél, ki az, akiknél még „megéri” esetleg nagy költséggel járó eljárásokat alkalmazni, és ki az, akinél már nem. Ez a rendszer a jellegénél fogva antihumánus és az esélyegyenlőséget is súlyosan károsító lesz – ha bevezetik. Ha a készülő törvénybe építenek be majd bizonyos fékeket, amelyekkel az említett káros hatásokat igyekeznek kivédeni, illetve az, hogy a befektetők profitját garantálni tervezik, az viszont oda vezet, hogy az államnak kell időnként nagy pénzeket tennie a rendszerbe. Minden országban ez történt, ahol a több biztosítós rendszert bevezették, így nem csoda, hogy ők ma ennek éppen a megszüntetésére törekednek. És arról még nem is beszéltünk, hogy a kormány olyan 1600 milliárdos pénzalap 49 százalékát igyekszik átadni a befektetőknek mindössze 100-150 milliárd forintért, amely pénzalap nem is az övé, mert ez a magyar emberek pénze, a nagyapáinké, az apáinké és a miénk, a befizetett járulékainkból raktuk össze. Mindezen nemzetpusztító törekvésekért a történelmi felelősség a mostani kormányzatot terheli. Ezek ellen a sanda szándékok ellen orvosként és politikusként is a leghatározottabban tiltakozom. Ezért buzdítok minden szavazásra jogosult vámospércsi polgárt, hogy szavazzon a saját java érdekében, vagyis a kormány ámokfutása ellen.

Hassó Adrienn